Google Goggles
Megjelent a Layar új verziója Androidra
A kiterjesztett valóság alkalmazások közül a Layar volt az első, és az eddig a legnagyobb visszhangot kiváltó alkalmazás. Nem véletlenül. A Layar rétegekbe rendezve mutatja meg a mobilunk képernyőjén a valóságból azt, amire épp kiváncsiak vagyunk, legyen az eladó ház, turistalátványosság, szórakozási lehetőség vagy közösségi hálózat.
Google Goggles – már képről is fordít
A Google vizuális termékkeresője a Goggles csodákra képes. De az sem lesz kis mutatvány, amikor bevezetik a valós idejű tolmácsszolgáltatást, azaz két, egymás nyelvét nem értő ember képes lesz telefonon a saját nyelvén beszélgetni egymással a Google szolgáltatását igénybe véve. Addig is, amíg ez elérkezik meg kell elégedjünk “kisebb” fejlesztésekkel, mint például azzal, hogy a [...]
Google Goggles
A Google kísérleti projektekre szakosodott csapata a Google Labs már jópár nagyszerű szoftvert fejlesztett ki az utóbbi évek alatt. Időközben a mobilos alkalmazások is megjelentek, ezek közül az egyik legígéretesebb egy vizuális kereső, a Google Goggles. A szoftverről egy decemberben tartott bemutatón hallott először a nagyközönség, ahol a Google egyik vezetője öt új, hihetetlenül jó [...]
5 új Google szolgáltatás
A Google a közelmúltban tartott egy nagyszabású rendezvényt a Computer History Museumban, amelyen pár hihetetlenül jó új szolgáltatást mutatott be. Mint a webes és a mobil iparág leginnovatívabb cége, szükségük is van az ilyenfajta alkalmakra. A bemutatókat Vic Gundotra, Google tervezési elnökhelyettese tartotta.




